csajos csajok birodalma!!!

Mert minden lány egy igazi hercegnő


                                                                   Tejszínhabos meggytorta


Hozzávalók:
10 dkg liszt, 12 dkg étkezési búzakeményítő, 20 dkg cukor, 4 tojás, 6 dl tejszín, 1 üveg meggybefőtt, 7 dkg dió, 3 teáskanál őrölt fahéj, 2 teáskanálsütőpor, 1 citrom reszelt héja, 1 zacskó vaníliás cukor


Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét 4 evőkanál vízzel kemény habbá verjük. Beleszitáljuk a cukrot, és egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. 
A lisztet elkeverjük a keményítővel, a fahéjjal, a sütőporral, és a krémbe vegyítjük. A tésztát sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben sütjük 35 percig 175 fokon. Rácsra borítjuk, hátoldaláról lehúzzuk a sütőpapírt. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük. A hab felét az alsó tortalapra simítjuk, majd ráhelyezzük a második lapot. A meggybefőttet lecsöpögtetjük. A befőtt levébe keverünk 2 dkg keményítőt és 2 kanál cukrot, majd felforraljuk, és beleforgatjuk a gyümölcsöt. Két kanál befőttet félreteszünk, a többit a második lapra halmozzuk. Ráborítjuk a harmadik lapot. Megkenjük a maradék habbal és befedjük a negyedik lappal. A maradék tejszínt a cukorral habbá verjük. Habbal vonjuk be a tortát és habrózsákkal, befőttel és durvára vágott dióval díszítjük. 
                                                                                
                                                                      Tejszínes baracktorta
Hozzávalók:
Hozzávalók a tésztához: 3 tojás, 6 dkg kristálycukor, 6 dkg rétesliszt, fél citrom reszelt héja, 1 cs. vaníliás cukor, a forma kikenéséhez zsír vagy vaj és liszt. A krémhez: 40 dkg tisztított sárga vagy őszibarack, 3 dl tej, 1 cs.vaníliás pudingpor, 5 dkg kristálycukor, 2 tojás sárgája, 3 dl tejszín, 3 dkg porcukor, 2 dkg zselatinpor, 1 citrom, 1 kupica rum.

Elkészítés:
A hozzávalókból piskótatésztát készítünk, és kizsírozott, kilisztezett tortaformában megsütjük. A tojássárgát, a pudingport egy kevés tejjel simára keverjük. A maradék tejet a cukorral felforraljuk, a pudingporos keveréket kevergetve beleöntjük, tovább keverve felforraljuk, majd kihűtjük. A barack felét kockára vágjuk. A citrom levével és reszelt héjával ízesítjük. A tejszínt habbá verjük, porcukorral édesítjük. A kihűlt krémet közben megkeverjük. Hozzáadjuk a kockára vágott barackot, végül a tejszínhabot. Vékony sugárban hozzászűrjük a hideg vízben elkevert, 2-3 percig forralt, majd langyosra hűtött zselatin egyharmad részét, a többit melegen tartjuk. A piskótára kenjük, és tetejére fektetjük a maradék megtisztított, felszeletelt barackot. A félretett zselatinoldatot 3 dkg kristálycukorral, egy negyed citrom levével, egy kevés reszelt ciromhéjjal, 2-3 centiliter rummal ízesítjük, és átszűrjük. Vékonyan a barackszeletekre kenjük, és tálalásig jégbehűtjük. Ünnepi alkalmak kiváló desszertje. 
                                                                        
                                                                       Eperfelfújt habsapkával

Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg liszt, 3 tojás sárgája, 1 dl tej, 1 púpozott evőkanál cukor, csipet só, 1 citrom reszelt héja. A töltelékhez: 50 dkg eper, 1 púpozott evőkanál cukor. A habsapkához: 3 tojásfehérje, 15 dkg cukor. A forma kikenéséhez: 5 dkg margarin.

Elkészítés:
A megmosott epret lecsumázzuk, a nagyobb szemeket félbevágjuk, megcukrozzuk. A tésztához valókat simára keverjük, mintha palacsintatésztát készítenénk. Egy tűzálló tálat margarinnal jó vastagon kikenünk, a tészta felét belesimítjuk, rárakjuk a lecsurgatott epret, majd a tészta másik felét. Előmelegített sütőbe toljuk, és erős lángon 35 percig sütjük. Közben a tojásfehérjéket nagyon kemény habbá verjük, a cukrot apránként hozzáadjuk. A sütési idő leteltével a cukros habot az eperre kenjük, és kis lángon még tíz percig sütjük. Kihűtjük, éles késsel felszeleteljük.
                                                                       Eperkrémes túrógombóc

Hozzávalók:
A gombóchoz: 75 dkg tehéntúró, 12 db zsemle, 3 tojás, 1 kávéskanál reszelt szerecsendió, 3 teáskanál porcukor, só. A krémhez: 50 dkg eper, 6 tojás, 8 dl tejszín, 1 dl rum, 3 evőkanál liszt, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítés:
A zsemlék belsejét apró kockákra vágjuk. A zöldjétől megtisztított epret alaposan megmossuk, összeturmixoljuk. A túrót burgonyanyomón áttörjük, belekeverjük a 3 egész tojást, a reszelt szerecsendiót, a porcukrot és a csipetnyi sót. Hozzáadjuk a zsemlekockákat, és alaposan összegyúrjuk. Vizes kézzel 20 db gombócot formálunk belőle, és egyenként forrásban lévő vízbe engedjük. Tíz perc forralás után a fazekat a tűzról levesszük, de a gombócokat tálalásig benne hagyjuk. Elkészítjük az eperkrémet: az áttört epret a tejszínnel, a liszttel, a tojássárgájával, a vaníliás cukorral és a kristálycukorral vízgőz fölött, habverővel kevergetve 5-6 perc alatt besűrítjük. A gőzről levesszük, belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét és a rumot. A gombócokat szűrőkanállal a vízből kivesszük, tányérra tesszük, és az eperkrémmel bevonva, tejszínhabbal és eperszemekkel díszítve kínáljuk. 
                                                                                             Diós pogácsa

Hozzávalók:
28 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 6 dkg porcukor, 3 tojás, 14 dkg kókuszreszelék, pici só, kevés rum.

Elkészítés:
Az alapanyagokat összegyúrjuk, és vékonyra kinyújtva pogácsákat szaggatunk belőle. A tojások fehérjét habosra keverjük, a habhoz teszünk 20 dkg porcukrot, 1 csomag vaníliáscukrot és 10 dkg darált diót. Ezt rákenjük a kiszaggatott pogácsákra, és megsütjük szép világosra.
                                                               Gyümölcsös csokoládékrém

Hozzávalók:
4 tojás, 10 dkg kristálycukor, 1 l tej, 10 dkg étcsokoládé, 2 kanál liszt, 3 evőkanál porcukor, 5 dkg mazsola, 1 kiskanál rum, 2 banán vagy narancs, 2 dl édes tejszínhab

Elkészítés:
Kikeverjük a tojássárgát liszttel és cukorral. Közben felforraljuk a tejet a csokoládéval, langyosra hűtjük, és apránként adjuk a cukros tojássárgához. Visszatesszük a tűzre, és sűrűre főzzük, még forrón közékeverjük a porcukorral habbá vert tojásfehérjéket. Rumban megáztatott mazsolával gazdagítjuk, majd közékeverünk egy felszeletelt banánt vagy narancsot. Tejszínhabbal díszítjük, a talpas poharat még megkoronázzuk egy-egy banán- vagy narancskarikával.                            
                                                        Ribizlivel töltött tortácskák (12 db)

Hozzávalók:
25 dkg búzaliszt, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi őrölt fahéj, 10 dkg vaj, 20 dkg folyékony méz, 1 tojás, 30 dkg piros ribizli, 5 dkg darált dió, 2 dl tejszín

Elkészítés:
Az omlós tésztához a szitált lisztet összekeverjük a sütőporral, a fahéjjal, és összegyúrjuk a darabokra vágott vajjal, a 10 dkg mézzel és a tojással. Amikor jól összedolgoztuk, 20 percig félretesszük pihenni. A muffinsütő formáit vajjal kikenjük, és a tésztát 12 egyforma darabra vágjuk. Kis cipókat formálunk, majd akkorára nyújtjuk, hogy a formákat ki tudjuk bélelni velük. A formákból kilógó tésztaszéleket levágjuk, és a tortácskákat 180º C-ra előmelegített sütőben 15 perc alatt aranysárgára sütjük. Amíg a tészta sül, a ribizlit megmossuk, villa segítségével leszemezzük. A darált diót a maradék mézzel simára keverjük, hozzáadjuk a ribizlit, pár szemet meghagyunk a díszítéshez. A tejszínt kemény habbá verjük, és háromnegyed részét hozzákeverjük a diós-mézes masszához. Amikor a tészta megsült, a formákat kiborítjuk a tepsiből, megvárjuk, amíg kihűlnek, majd megtöltjük a töltelékkel. Néhány ribizliszemmel, tejszínhabbal díszítjük.                                           
                                                                         Citromos-túrós linzer

Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
fél csomag vaníliás cukor
fél citrom héja
A töltelékhez:
25 dkg túró
5 dkg porcukor
2 tojás
fél csomag vaníliás cukor
fél citrom héja

Elkészítés:
1. Hagyományos módon elkészítjük a linzer tésztát. Hűtőben legalább egy órát pihentetjük.
2. Körülbelül fél centi vékonyra nyújtjuk, kerek kiszúróval kiszúrjuk, majd kibéleljük vele a formát. A közepét kitöltjük tarkababbal (hogy tartsa a formáját), és 180 ºC-on félkészre sütjük.
3. Közben a túrót a porcukorral, a tojás sárgájával, a vaníliás cukorral és a citromhéjjal habosra keverjük, majd a kemény habbá vert tojás fehérjével lazítjuk.
4. Ezzel töltjük meg a linzer közepét, majd 180 ºC-on 15-20 perc alatt készre sütjük.
                                                                                 Datolyás süti

Hozzávalók:
Fél csomag fagyasztott vajastészta, 25 dkg datolya, 1 tojássárgája, 1 citrom leve és reszelt héja, 5 dkg mazsola, 1 csomag vaníliás porcukor

Elkészítés:
A vajastésztát szobahőmérsékleten 1 órán át hagyjuk kiengedni. Lisztezett gyúródeszkán 2 mm vékonyra kinyújtjuk, és 6 x 6 centis négyzetekre vágjuk. A datolyát beáztatjuk, magját kiszedjük. A felezett gyümölcsökből üregükkel felfelé egyet-egyet a négyzetekre vágott tészta közepére teszünk. Citromlével kissé meglocsoljuk, és kevés citromhéjat reszelünk rá. A tésztát a datolyára hajtjuk, és kifliformára alakítjuk. A tepsit vékonyan kikenjük vajjal, és a kifliket egymás mellé sorakoztatjuk úgy, hogy legalább 5 centi távolságra legyenek egymástól. A tojássárgáját felverjük, és bekenjük vele a kifliket. A mazsolát 10 percre beáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk és a kiflik tetejére szórjuk. A sütőt 180º C-ra felmelegítjük, a kifliket szép pirosra sütjük benne. Még melegen meghintjük vaníliás cukorral.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

2. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

5. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

6. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

9. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

10. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

13. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

14. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

15. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

16. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

17. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

19. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

20. ♥♥*BesT_MIŁ€Y_GriL*♥♥

► ...,; Szióó ! Ez itt MłŁ€Y Cyru$ rajongói oldala > ahol megismerheted és a rajongója lehetsz....:D..Aki már 1-szer benézett ide, az máskor is < hmm > remélem majd T€ visszalátogatsz & írhatsz nekem e-mail-t amit sok szeretettel várok...! ßye-ßye

mokusmano.hupont.hu

21. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

22. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

23. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

24. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

25. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

26. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

27. ι∂ézєтєк éѕ мáѕ єgуéв:)

► нмм..єzт α нσηℓαρσт αzσкηαк кéѕzíтєттüк αкιк ѕzєяєтιк αz ι∂ézєтєкєт éѕ ѕzєяєтιк муνιρєη кéρєк ƒöℓé,мѕη-єη ѕzємéℓуєѕ üzιвє кι íяηι, éѕ αкιк¢ѕαк ѕzєяєтιк σℓναѕgαтηι! ѕzινєѕєη νáяυηк öтℓєтєкєт єяяє αz ємαιℓ ¢íмяє: ѕzтαѕαк¢ιη¢ιкє@¢ιтяσмαιℓ.нυ

idezetesmindenes.hupont.hu

28. ló-mánia

► Ló nélkül lehet élni de nem érdemes

lo-mania.hupont.hu

29. Ipari Transzformator Kft

► Transzformátorok gyártása és javítása . Miért venné drágábban, mikor nálunk olcsobban megkaphatja !

transzformatorok.hupont.hu

30. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

31. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

32. Gyere velem az óperencián is túlra, ott vár ránk a csodák birodaloma!

► Egyszer volt, hol nem volt, álmainkban már itt volt a csodák kora, nem csak gyerekeknek!

azoperenciantul.hupont.hu

33. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

34. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

35. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

36. Sziasztok Twilight rajongók !

► Jó szórakozást! =)

olivia.hupont.hu

37. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

38. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

39. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

40. A Legjobb Barátod A Kutya

► Ez az oldal kutyákról szól, és A-Z-ig minden kutyafajtát megtalász, köztük minden mást tanítás, vemhesség stb. Hiszen meg érdemlik ezt az oldalt! Ja és: MACSKÁKNAK T I L O S!

akutyankalegjobbbaratunk.hupont.hu

41. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

42. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

43. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

44. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

45. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

46. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

47. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

48. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

49. TEDD AZT AMIT A LEGJOBBAN SZERETSZ !

► Tedd azt, amit a legjobban szeretsz ! Hogyan érjük el, hogy kényszer helyett örömből dolgozhassunk

teddamitalegjobbanszerets.hupont.hu

50. Justin Bieber Fan Site, JBiebs képek, videók. Filmek, koncertek Justinról!!

► Sziasztok Bieber fanok, Képek, videók, koncertek, dalszövegek, ajándékok, stb... itt mindent megtaláltok amit JBiebs-ről tudni érdemes!!! www.j-b.hupont.hu

j-b.hupont.hu

51. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

52. Naruto-Wars

► Ez 1 Fórum alapú nevelde

naruto-wars.hupont.hu

53. Boldogság Office az Egészségért

► A jó egészség, szükséges a boldogsághoz, segíthetek?

boldogsag.hupont.hu

54. Kozmosz 2000 vegzet asztrologia ezoterika

► Minden ami ezoterika asztrologia kiváncsi vagy a jövődre elemzések tanulmányok stb...Rendeld meg most még akciós, www.vegzet.com

vegzet.hupont.hu

55. FIDESZ - ERCSI

► EGY OLYAN ERCSIÉRT, AHOL JÓ ÉLNI, és AHOVÁ JÓ HAZATÉRNI!

ercsifidesz.hupont.hu

56. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

57. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

58. Lovak és Pónik

► Ezen az oldalon Olvashattok néhány Lófajtáról és Pónifajtáról.Olvashattok arról is hogy mit ehetnek és mit nem ehetnek.Olvashattok néhány Póni süti receptről is.De azért a lovassportokat se hagyjuk ki!Mert itt a Lovaké és a Póniké a főszerep!

lovakrolesponikrol.hupont.hu

59. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

60. Pihenőszék,baba pihenőszék,hintás pihenőszék,pihenőszék játék,hordozható,

► Pihenőszék,Hintaszék.Újszülött kortól használható.www.bababoltolcso.hu

pihenoszek.hupont.hu

61. Duguláselhárítás Csömör környékén (20) 293 4400

► Fix áras, nonstop duguláselhárítás Csömör környékén akár azonnali kiszállással Csongrádi László +36 20 293 4400.

dugulaselharitascsomor.hupont.hu

62. Az ígéret szép szó

► Az olvasás szórakozás, az olvasottság erény.

azigeretszepszo.hupont.hu

63. Sminkek Menyasszonyi smink,Alkalmi smink,Báli smink,Smink fotózáshoz is.

► Smink az Önök egyénisége szerint."Minden nő szép,szép a maga módján.Nekem az a feladatom hogy az előnyös tulajdonságokat kiemeljem és az esetleges szépséghibákat eltüntessem. rovoadrienne@gmail.com ROVÓ ADRIENNE SMINKES MESTER KOZMETIKUS.+36302057850

adrienne-smink.hupont.hu

64. Sikeres Tanulásért Program

► Iskolaelőkészítő, tanulást támogató csoportos foglalkozások. Egyéni fejlesztés Komplex Mozgásterápiával.

sikerestanulasert.hupont.hu

65. Családi ház, öko ház,vályog ház, építést,felújítást országosan vállalunk

► Kőművesmunka,hőszigetelés,06703842651 vizes épületek kezelése,tetőfelújítás.

epitesalkoholnelkul.hupont.hu

66. Számitógép Szervíz

► Számitógép-szervizelés-karbantartás

szamitogep-muszaki-aruhaz.hupont.hu

67. MAGYAR ÉTTEREM LONDON

► Tel.: 078-7321-7675 e-mail: magyarizek@gmail.com NYITVA:......... minden nap 12h-22h

magyaretteremlondonban.hupont.hu

68. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

69. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

70. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

71. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

72. www.epitok.hu - az építkezés honlapja

► Üdvözöljük Honlapunkon! Társaságunk vállal Házépítést, Kivitelezést Kulcsrakészen, emeltszintű szerkezetkészen, illetve kínál eladó gödöllői házat, ikerházat, illetve téglalakásokat Gödöllő városban, és Szada nagyközségben.

epitok.hupont.hu

73. Szórólapterjesztés

► FORTE Reklám Kft.

forte-reklam.hupont.hu

74. Tacsi

► Ez az a honlap ahol aranyos tacsis képeket találhatsz!!!!!

aranyos-tacsik.hupont.hu

75. Budaörs Törökbálint Érd Budakeszi taxi transzfer Liszt Ferenc repülőtérre

► Tatabánya, Budaörs, Törökbálint, Érd, Diósd, Székesfehérvár, Budakeszi, Százhalombatta, Kápolnásnyék körzetnek reptéri taxi transzferei, rendelés Liszt Ferenc - Ferihegy reptér termináljaira

budaorstaxi-ferihegy.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 28
Heti: 9
Havi: 253
Össz.: 58 952

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek
csajos csajok birodalma!!! - © 2008 - 2026 - szoszi.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »